5 kérdés, 5 válasz
Gáspár András
Balázsy Panna kérdéseire Gáspár András válaszolt
Balázsy Panna kérdéseire Egri Márta válaszolt
Három- vagy négyéves lehettem, amikor a Vígszínházban láttam A Harag napja című előadást, amiben apám játszotta a főszerepet. Egy páholyban ültem és azt láttam, hogy apám behoz egy lavórt a színpadra és elkezd mosakodni. Kihajoltam a páholyból és bekiabáltam: édesapám, de hiszen te már mosakodtál! Ezután csak arra emlékszem, hogy erős kezek megfognak és kivisznek a páholyból.
Erre nem tudok válaszolni. Nagyon szeretek színházba járni és kiváló előadásokat láttam. Egyszerűen nincs kedvenc előadásom. Színésznőként viszont az utóbbi időben A mi osztályunk c. előadás Tatabányán. Amikor a Szkénében vendégjátszottunk, elestem egy táncjelenetben és eltörtem a combcsontomat. Három forgást kellett csinálni és a harmadik forgásnál elestem. Fatális véletlen, hogy pont a pesti vendégjátékon és velem történik ilyesmi. Egy olyan előadáson, amit ennyire szerettem. Szerencsére ma már nyoma sincs.
Ingmar Bergman teljes munkássága, Sergio Leone Volt egyszer egy Amerika című filmje és Bernardo Bertolucci XX. század című filmje.
Nem volt mentorom, de három rendező nagy hatással volt rám: Vámos László, aki tanárom volt a főiskolán, Valló Péter, aki bár kortársam, de a színházi gondolkodásomat pozitívan befolyásolta és Ruszt József, akivel 6 évet dolgoztam a Budapesti Kamaraszínházban.
Fiatal színésznő voltam a húgommal együtt, és egy előadás után hátramentünk gratulálni Kálmán Györgynek, aki rá nézett a testvéremre és rám. Azt mondta, én vagyok a szebb, Kati pedig a tehetségesebb. Akkor majdnem elájultam, annyira fájt, de később rájöttem, hogy ez egy útravaló volt számomra. Nemcsak mint fájdalom, hanem mint ösztönző hajtóerő.