Kulturális project stream közvetítésének megvalósítására ír ki pályázatot a 6szín

A 6szín stream pályázatára beérkező pályázatok közül négy társulat produkcióját is támogatja a színház új vezetése, így online látható lesz majd a Dekk Színház, a MáSzínház, a Therminál Workhouse és a Ziránó Színház előadása is.

6szín új vezetése pályázatot írt ki a színház területén megvalósuló professzionális stream előadás biztosítására, hogy segítse azon független társulatokat, akiknek nincs lehetőségük előadásaik online bemutatására.

A beérkező pályázatokat egy művészeti tanács bírálta el, melynek tagjai Székely Kriszta rendező, Simon Kornél színész, rendező, valamint Szabó Kimmel Tamás színművész voltak. A beérkezett 21 pályázatból a tervezett három helyett négy produkciót is támogatott a zsűri, így a Dekk Színházat, a MáSzínházat, a Therminal Workhouse-t valamint a Ziránó Színházat segíti online előadáshoz a teátrum.

A nyertes előadások januárban kerülnek felvételre, és februártól lesznek láthatóak a 6szín műsorán a tervek szerint.

A stream pályázat nyertes előadásairól:

 

Dekk Színház - Garázsbanda

A Dekk Színház produkciója olyan kamaszokról szól, akik rockbandát alapítanak, és arról
ábrándoznak, hogy egyszer eljutnak a világ nagy rockszínpadaira, ahol majd százezrek
tombolnak előttük. Ám egyelőre ők tombolnak, és az egymás idegeit cincáló fiatalok útja a
teljes ismeretlenségből a tökéletes feledésbe tart.
“Produkcióinknak hála a világ hamarosan sokkal viccesebb hely lesz, míg végül elérjük végső célunkat, amikor is az újszülöttek nem felsírnak majd, hanem felnyerítenek.”

Író: Vinnai Bandy
Játssza és rendezte: Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Vinnai András

 

MáSzínház - Nathan Filer - Illés Márton: A zuhanás sokkja

A darab egy húszas évei elején járó fiú, Matthew elbeszélése, aki Down-szindrómás bátyja halála óta küzd a skizofréniával. A főszereplőt 9-19 éves koráig követjük végig, a leglabilisabb, legintenzívebb életszakaszában. A fiatalkori mentális betegségeket nehéz felismerni az amúgy is szélsőséges hangulatváltozások időszakában, és még nehezebb jól kezelni.

Szereplők: Inoka Péter, Bagyura Gábor, Konkoly Áron, Grisnik Petra, Szabó Mátyás Péter
Rendező: Kovács Henrietta

 

Terminal Workhouse - M/Ámor vagy amit akartok

Makkoshotyka polgármesterének lánya tartja esküvőjét. Az egész község lázasan készül, ám a dolgok nem mennek simán. Előbukkannak a legféltettebb titkok, a sztárlájt partiszervíz pálinkája, a sámándob meg a kisgömböc, és minden szál összegabalyodik. Mert minek a varázslat, ha a valóság is meghökkentő dolgokra képes? Ízig-vérig, sírva-vigadós vígjáték, magyar valósággal megfűszerezve.

Az előadás a Terminál Workhouse és a Manna produkció közös előadása. 

A szövegkönyvet Shakespeare klasszikusa és a színészek improvizációi alapján Dancsecs Ildikó írta.
Szereplők: Gerlits Réka, Géczi Zoltán, Molnár Gusztáv, Kálóczi Orsolya
Rendező: Dömötör Tamás

 

Ziránó Színház - Kelekótya haramiák

 
A Veres András által írt és rendezett bábjátékban hagyományos kesztyűsbábok segítségével elevenedik meg a két rettentő rabló, Gerzson és Ödön története. A humoros, szívmelengető történetből kiderül, hogy a rettenetes rablók nem is olyan rettenetesek…

Tervező: Rumi Zsófia
Zeneszerző: Dés András
Játszók: Pfeifer Zsófia, Varga Péter Róbert