Ecsedi Erzsébettel Balázsy Panna beszélgetett 70. születésnapja alkalmából

Milyen érzés, hogy április 24.-én kerek születésnapot ünnepelsz, a hetvenediket? 

Valahogy sosem tudok belemélyedni ebbe a problémába, hogy hány éves vagyok, néha utána is kell számolnom. Hát most nem, mert most annyira egyértelmű.  2024-04-24, én pedig 1954-04-24-én születtem. Eddig a 24-es volt a számom, de rájöttem, hogy nem a 24-es a számom, hanem a 23-as. Ezért nem nyertem sose a lottón a 24-essel meg az ötvennégyessel. Tulajdonképpen egy csomó fontos dolog hármas számmal végződik az életemben. A gyerekem, Csenge, 1993-ban született. Aztán 2003-ban megkaptam a Máriáss József-díjat Zalaegerszegen, aztán 2013-ban kaptam a POSZT-on a legjobb színésznőnek járó díjat, amit édes drága Haumann Péter adott át nekem, és aztán 2023-ban kaptam ezt a nagyon váratlan díjat, a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. Annyira nem számítottam rá, akkora meglepetés volt, hogy el is bőgtem magam, amikor a születésnapom átadták. 

Azt hitted, hogy csak egy szülinapi vacsorára mész.

A lányom annyira becsapott engem. Azt mondta, hogy Anya, most ne csináljunk semmit, egyszerűen meghívunk téged vacsorázni. Lementünk a kis sarki étterembe. Nem értettem, miért nem ülhettem le egy asztalnál. Nem tudtam, hogy van egy másik nagyobb helyiség, ahová beléptem és megláttam a kollégáimat. Na, már akkor majdnem elbőgtem magam.

Szóval, igen, a számok ezt mutatják, hogy 70 vagyok. De én pörgök ezerrel. Most éppen csak meggyógyultam, de már alig vártam, hogy jöjjek ide a 6SZIN-be, ahol A hosszú élet titka című előadást játsszuk. Holnap visszamegyek és megint dupla előadásom lesz. Négy óra utazás után még nyolc órát bent leszek. 

Most hány helyen dolgozol?

Három. Szombathelyen játszom a Candide-ban, harmadik éve játsszuk. Körmenden pedig egyszer már rendeztem nekik, aztán játszottam is a Rómeó és Júliában.  Tavalyelőtt megint fölkértek, hogy rendezzek nekik egy darabot. Gondolkodtam, és végül rájöttem, hogy A Falu rosszát meg kéne csinálni. Bevontuk a néptáncosokat is, nagy siker lett, és még a mai napig járnak vele falunapokra, meg mindenhová. Aztán mondták, hogy megint kellene valami, de nem értem rá, forgattam is. Most megint nekirugaszkodtunk, és május 4-re tűztük ki Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres című darabjának bemutatóját.  Természetesen nem tudok ott lenni a bemutatón, mert előadásom lesz, de majd másnap megnézem.  

Elsősorban - pestiesen szólva - vidéki színésznő vagy.

Abszolút, igen. Régóta eltemettem magam vidéken. Itt kezdtem a 25. Színház stúdiójában. Aztán fölkerültünk a Várszínházba, ott voltak az első előadások, majd pár évre rá leszerződtem Kecskemétre. Akkor mentek le a Jancsóék Kecskemétre. Nagyon jó három év volt, sok mindent játszottunk, aztán átmentem Szolnokra, mert váltás volt. Ott voltam 5 évig. Közben meg elmentem a barátaimhoz Zalába, pontosabban az Őrségbe, merthogy ők ott vettek egy házat többen, és annyira megtetszett nekem Zala, hogy azt mondtam, hogy én ott akarok lenni. Nekem Zala a közegem, a dimbes-dombos táj. Gyerekkoromban Tiszadorogmán laktam, és párszor bementünk Miskolcra. Nem volt jó élmény, mert akkor mindig kórházba kellett menni, a mandulámmal volt probléma, vagy a fülemmel. Ijesztő, hatalmas hegyekre emlékszem arrafelé.  Amikor megvettem az első Trabantomat, azt mondtam, hogy na, akkor én most elindulok Zalába körülnézni. És akkor annyira körülnéztem, hogy visszafele már vettem is egy házat. Egy hét múlva vittem a pénzt, kifizettem, azóta is megvan a ház. Ha lenne egy kis időm, akkor rendbe kellene hozni. Ahogy meglett a ház, szóltam a Gazsó Gyurinak, akinek egyébként az őrségben volt a háza, hogy kérdezzem már meg a Halasit, (Halasi Imre, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgató-főrendezője ekkor-a szerk.), hogy esetleg nem tudnának-e engem befogadni, hogy közelebb legyek a kis házikómhoz. Így lett, hogy öt év Szolnok után átszerződtem oda, és azóta ott vagyok. Volt egy időszak, amikor Székesfehérvárra ingáztam Zalaegerszegről. Bagó Bertalan két darabba is hívott, ezért három évig folyamatosan ingáztam. Aztán jöttek a nyári játékok Kőszegen, azt is imádtam. 

Mit szóltál, amikor Rényi Ádám megkeresett, hogy az általa írt A hosszú élet titka című előadásban szerepelj?

Ádámmal egyszer egy jót beszélgettünk, és nagyon szépet írt rólam a Színésznők című előadás kapcsán a pécsi POSZT-on, legalább 10 évvel ezelőtt. Tartottuk a kapcsolatot, fel szoktuk köszönteni egymást a születésnapunkon, mert az enyém előtt egy nappal van az övé. Nagyon örültem a megkeresésnek, gyorsan megnéztem a naptáramat, és láttam, hogy nem lesz túlságosan sok elfoglaltságom. Rögtön átküldte nekem az anyagot, sőt, könyvet is küldött, hamar elolvastam mindkettőt. Csomó olyan novella van a könyvben, amit még szerettem volna beletenni a darabba, de nem fért bele. Azt mondta, majd a második részben benne lesznek. Nagyon régen játszottam Pesten. Messze volt ez a Zalaegerszeg és most is messze van. A kritikusoknak is.

A hosszú élet titkában te játszod az idősebb női karaktereket. Már fiatalon is ezek a szerepek találtak meg téged?

Sőt, már az óvodában kezdődött. Rám osztották a boszit, én megsértődtem, és hazamentem, mert nem azt szerettem volna eljátszani. Igen, valahogy mindig így volt, pedig akkor még nem volt lemélyülve a hangom. Kábé 25 éves koromban mélyült le a hangom, egyik pillanatról a másikra. Előtte éles, magas hangom volt, úgyhogy az igazgató bácsi, aki az énekkart vezette, azt mondta, Ecsedi, te menjél eggyel hátrébb. Sőt, tudod mit? Ne is énekelj! Annyira elvittem az egész szólamot. Nagyon akartam énekelni. 

Ezek szerint mindig ilyen szereplős gyerek voltál?

Nem, érdekes módon nem. Általánosban volt egy kiváló magyartanárom, aki nemcsak magyart tanított, hanem történelmet, rajzot, tornát, mindent. Fantasztikus ember volt, Budapestről jött le abba a kicsi poros faluba. Sokszor bíztatott engem, hogy mondjak verseket. Versenyre nem nagyon szerettem járni. Nem értettem, hogy miért azok nyertek, akik nyertek.

Mindig színésznő akartál lenni?

Nem. Az az igazság, hogy már Budapestre jártam középiskolába, amikor egyszer hazamentem a falumba. Volt ott három cigánylány, nagyon szerettem őket, akik mindig a sarokban énekeltek, külön, és mindig odamentem hozzájuk., Az összes slágert tudták kívülről, én meg odacsapódtam hozzájuk, jókat beszélgettünk, befogadtak. Olyan 16-17 éves lehettem, amikor azt kérdezte az egyik, hogy na, mikor leszel már színésznő, mikor látunk már a tévében? Akkor fordult meg először a fejemben, hogy esetleg színésznő is lehetnék. Elkezdett motoszkálni bennem ez a dolog, de még nem vettem komolyan. Amikor harmadikos voltam az egyik versmondó versenyen volt egy negyedikes lány, és természetesen mindig ő nyerte az iskolai versmondó versenyeket. Nagyon nem értettem egyet az ilyen fejrázós versmondással, és akkor ő jelentkezett a Színművészetire. Ha ő jelentkezik, gondoltam, akkor biztos, hogy én nem fogok. Aztán itt Pesten belecsöppentem a színjátszó csoportok világába. 

Mit jelent, hogy belecsöppentél?

A barátnőmmel Illés rajongók voltunk, és a Fehérvári úton volt az Illés klub, ahová bérletünk volt. Ott volt a Kucsera Éva, akitől kitöltendő kérdőíveket kaptunk, benne, hogy mit szeretnénk, mi érdekelne minket. Bekarikáztam a művészetet és az irodalmat. Egyszer csak kaptam egy értesítést, hogy éppen felvétel van. Kivillamosoztam a világ végére, és elkezdtünk beszélgetni, néztem, hogy dolgoznak, és nagyon tetszett.  Ez elég sokáig tartott, aztán szétment a csapat, a megmaradt kemény mag pedig újrateremtette a csoportot. Később jött a hír, hogy felvételi van a 25. Színház stúdiójába és azt gondoltam, megpróbálkozom vele. Akkoriban még volt egy korhatár, hogy hány éves korig jelentkezhettek lányok a Színművészetire, azt hiszem 22 év volt, ezért eldöntöttem, megpróbálkozom ott is a felvételivel. Az első rostán átjutottam, a második hatalmas kudarcélmény volt, az egész miliő és ahogy fogadtak engem. A 25. Színház felvételije nagyon profi volt, rengetegen jelentkeztünk. Helyzetgyakorlatokat kellett csinálni, nem kiállni és verset mondani, meg énekelni, hanem dolgozni kellett. Aki jobbra állt, az maradt, aki balra, annak mennie kellett. Két napig tartott a felvételi vizsga. A végén harmincegynéhányan maradtunk. Első évben két csoportra szedtek minket, aztán év végén volt egy újabb vizsga és végül kb. 24-en maradtunk. 

Mikor derült ki számodra, hogy karakterszínésznő vagy?

Montágh Imre megmondta nekem. Azt is megmondta, kire hasonlítok. Szerinte olyan karakter vagyok, mint Máthé Erzsi. Még Szolnokon játszottam, amikor azt mondta nekem Vörös Robi, hogy idős koromban leszek majd igazán jó színésznő. Ezen akkor megsértődtem, de igaza lett. Mostanra értem be. Most értem utol magamat, az alkatom most érte utol a koromat. Pont a múltkor nézegettem az Indul a Bakterház képeit a színházban. A 49. születésnapomon mutattuk be. Akkor volt 10 éves a kislányom.

Csenge a színházban nőtt fel.

Igen, rendező és bábrendező szakon diplomázott. A pandémia alatt még itthon lakott, ki sem engedett három hétig a lakásból. Erről ne beszéljünk, de legalább megtanult bevásárolni. Akkor jött szóba, hogy megcsináljuk a Kovács ikrek (Kovács Dominik és Kovács Viktor – a szerk.) Mintapinty című darabját. Már korábban szóltak nekem dramaturgok, hogy olvassam el, mert nagyon nekem való lenne. Sztarenki Pálnak megmutattuk, elolvasta és azt mondta, hogy sokat kellene húzni belőle, de tervezzünk vele. Ebbe a Kovács ikrek is belementek. Aztán Sztarenki Pál elment a színháztól. Így lett, hogy 3 évvel később rábeszéltem a lányomat, hogy csináljuk meg az előadást. Annyi minden van ebben a darabban, ami közös az én életemmel, szeretném megvalósítani. A pandémia alatt Csenge az egyik szobában húzta a szöveget, én a másikban, aztán este összeültünk, és összevetettük, hogy mit hagyjunk benne, meg mit nem. Én játszom, Csenge rendezte. Hamarosan felújítjuk, itt Zalaegerszegen. Engem ez a pörgés tart életben. Ha nincs színházi dolgom, megyek a kiskertembe. 

Idén, a kerek születésnapodon lesz ünnepség, buli?

Nem tudom, remélem a gyerekem nem szervezkedik. Dupla előadással ünneplem a születésnapomat, a zalaegerszegi színházban leszek kettőtől este tízig. Én játszom Miss Henigent, az árvaház nevelőjét az Annie, a kis árva című musicalben, amit Böhm György rendezett. Majd a végén koccintunk gyerekpezsgővel, vagy ilyesmi. 

Ecsedi Erzsébet Aase-díjas színésznő, rendező, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház örökös tagja. Tanítással, díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozik.