W. Shakespeare: Macbeth
(ford. Kállay Géza)

A tragédia talán az egyik legősibb színházi műfaj. Különböző szakmai és laikus meghatározásai vannak, mégsem könnyű ezzel kapcsolatban általános és mindent átfogó leírást adni. Ha elfogadjuk, hogy a színház figyelmének központjában mindenkor az ember áll, akkor ehhez a nézőponthoz tudjuk az értelmezést is igazítani.

Macbeth tragédiája is tehát az örök ember tragédiája kell, hogy legyen. A jövőbe látni akaró emberé, aki folytonos bizonyosságot, megerősítést, egyszersmind biztonságot akar. A nagyravágyás bizonytalansága a hatalom biztonságával pedig veszélyes, mérgező keveréket alkot. Macbeth tragédiája ennek a méregpohárnak a kiürítése, a hatás leírása. A nagyravágyás démoni világot szabadít fel. A ránkruházott szabad akarat pedig lehetővé teszi bárki számára az együttműködést. A kísértésnek elég egyetlen gyenge pillanat. A következmény a bukás. Macbeth nem hibás jellem, hanem rossz döntést hoz.

Shakespeare drámáiban többször jelennek meg a különböző metafizikai valóságok, transzcendens erők. Ebben a tragédiában és a készülő előadásban is hansúlyos szerepet kapnak ezek a „boszorkányok”, „vészlények”, vagy „sorsnak szolgáló erők”. Valódi erejük és hatalmat képviselnek a saját dimenziójukban, nélkülük talán minden másképp történne, de bizonyos, hogy a döntés mindenkor az ember, Macbeth kezében van.