„Emblematikus előadások kötődnek ehhez a darabhoz”

Barna Zsombor 2017-ben bábszínész szakirányon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Erasmus ösztöndíjjal egy szemesztert tanult Canterburyben az University of Kent, School of Arts tagozatán is. Ott szeretett bele John Osborne Dühöngő ifjúság című darabjába, melyet később újrafordított, majd egy sikeres NKA pályázatnak és egy közösségi finanszírozási kampánynak köszönhetően 2020 szeptemberében be is mutattak, a NESSZ Alkotócsoport produkciójaként. A február 23-i előadás után Dühöngő generációk címmel egy közönségtalálkozóval egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartanak a 6SZÍN-ben, melyen számos korábbi Dühöngő ifjúság produkció szereplőit is vendégül látják. A közönségtalálkozó kapcsán beszélgettünk a fiatal művésszel. 

Pár napja jelent meg egy interjúd Gálvölgyi Jánossal a Theater Online-on, most pedig én kérdezlek téged, a Dühöngő generációk közönségtalálkozó kapcsán. Melyik izgalmasabb, interjút készíteni, vagy interjút adni?
Az interjúkészítésben a felkészülés a legizgalmasabb, hogy majd tudok-e olyan kérdést feltenni, amit más még nem kérdezett meg, a művész pedig meg tud-e majd nyílni nekem, és olyat is elmond-e, amit másnak még soha. A kíváncsiságom hajt. Amikor a Barátok köztben forgattam, akkor is imádtam a stábtagokat a munkájukról faggatni. A Dühöngő generációk kerekasztal-beszélgetésről nyilatkozni szintén nagy boldogság számomra. Izgatottan várom a közönségtalálkozót!

Mikor került Osborne Dühöngő ifjúsága az érdeklődésed középpontjába?
A Színművészetinek volt egy kétoldalú szerződése a Canterbury-i Egyetemmel, így Erasmus ösztöndíjjal kint tanulhattam fél évet Angliában. Az egyik feladatunk az volt, hogy egy XX. századi naturalista színdarabból állítsunk színpadra egy jelenetet. Akkor ugrott be, hogy én a Budapesti Kamaraszínházban még 2010-ben láttam a Dühöngő ifjúságot Lukáts Andor rendezésében. Gyorsan kivettem a könyvtárból, és elolvastam angolul. Újra lenyűgözött, hogy milyen zsigeri szinten fogalmazza meg a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok szorongásait és útkeresését. Az elkészült vizsgajelenetnek aztán nagy sikere lett.

Annyira meghatározó volt számodra az angliai szemeszter, hogy aztán itthon sem tudtad elengedni?
Igen. A szakdolgozatomat is az ott tapasztaltakból írtam. Mikor hazajöttem, lett egy vízióm, és szerettem volna tovább foglalkozni ezzel az anyaggal.

A darab újrafordításával kezdted. Miért?
Ottlik csodálatos irodalmi fordítása lenyűgözött, azonban szerettem volna, ha a mű “koszossága” és szenvedélye is jobban megjelenik, hogy egy kicsit leporolva a mára klasszikussá vált szöveg teljesen mai legyen.  

A lefordított darabból hogyan lett végül bemutató?
A kezdeti fordítást megmutattam Pigler Bence barátomnak, aki rávett, hogy pályázzunk a 2019-es Stafétára. Bár azon a pályázaton nem nyertünk, annyi haszna volt, hogy a fejünkben összeálljon a kép arról, hogy hogyan lehet ebből egy jó előadást csinálni. Aztán pályáztunk az NKA-hoz. A projekt támogatásban részesült, de sajnos az elnyert összeg még nem volt elegendő az induláshoz. A költségvetés hiányzó részét a StageHive-nak köszönhetően, közösségi támogatással tudtuk előteremteni.

Azzal, hogy közösségi finanszírozással készül egy színházi produkció, úttörők voltatok?
Szerintem igen. A csapat nagy része a saját területén szintén úttörő volt. Nekem ez volt az első fordításom, Bencének ez volt az első igazi rendezése, édesanyámnak ez volt az első díszlettervezése, Csákberényi-Nagy Anna produkciós koordinátorként itt fogott össze először pénzügyileg és szervezésileg is egy készülő produkciót. Arról nem is beszélve, hogy ilyen nagy ívű szerepet is itt játszottam először.

A bemutató Nézz vissza haraggal címmel ment, ma már azonban a klasszikus Dühöngő ifjúság címmel játsszátok a 6SZÍN-ben. Miért ez a változás?
A darab angol címe: Look Back in Anger. Ez az akkori brit fiatalok “dühös” generációjára utal, ami itthon nem nagyon értelmezhető. Próbáltunk minden olyan dolgot lehámozni, ami tipikusan angol vagy az ötvenes évek Angliájára utal. Az volt a célunk, hogy az előadás 2022-ben, Budapesten is érvényes legyen, hiszen a darab központi problémája a mai fiatalok problémája is. Úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a darab itthon is ismert címéhez, ami a mondanivalóját tökéletesen kifejezi.

Kiket láttok vendégül a február 23-i előadás utáni közönségtalálkozón?
Emblematikus előadások kötődnek ehhez a darabhoz: a ’92-es Pesti Színházas, mely Rudolf Péter első rendezése, a 2000-es szegedi előadás, Valló Péter színpadra állításában, a 2010-es Budapesti Kamaraszínházas Lukáts-rendezés, valamint a 2018-as Znamenák István-rendezés, a Belvárosi Színházban.  
Reményeink szerint mindegyik produkció képviselteti majd magát. Lukáts Andor, Papp János, Horváth Lili, Szőlőskei Tímea és Király Attila biztosan jelen lesznek, valamint a mi előadásunk szereplői: Kerekes József, Pájer Alma Virág, Tzafetás Benjámin és Osváth Judit is. A beszélgetést Bóta Gábor vezeti majd.  Rudolf Péter és Kovács Patrícia jelenléte még nem biztos, de bízom benne, hogy tudnak majd csatlakozni hozzánk.

Miért tartod fontosnak egy ilyen találkozó létrejöttét?
Kíváncsi vagyok, hogy miért kerül elő 10 évente ez a darab, miért találja meg benne minden generáció a mondanivalóját. Érdekes az is, hogy ki miért választ egy fordítást, és kinek mit jelentett a pályáján eljátszani benne egy-egy szerepet.

A Budapest Bábszínház tagja vagy, emellett prózai előadásokban játszol, fordítasz, interjúkat készítesz és báb kurzust vezetsz egy középiskolában. Egy mai fiatal művésznek nem elég “csak” a színpadon jelen lenni?
2022-ben az univerzális színészeknek nagyobb a létjogosultságuk. Jónak kell lenni prózában, helyt kell állni zenés és táncos produkciókban, bábosként szenvedéllyel kell nyúlni a bábokhoz, és közben a produkciók létrehozásában is részt kell tudni vállalni. Én ezt nagyon szeretem, a színházcsinálás minden szegmense érdekel.

A Dühöngő ifjúság előadásra jegyek itt válthatók: https://www.jegy.hu/program/duhongo-ifjusag-125710

Fotó: Puska Judit